Hát az igazat megvalva, annyira nem volt Mocskosul Sima Ügy...
Rögtön úgy indult, hogy Sahaalnak kiújjult a sérülése, hiába volt a sok-sok sör, amit edzés gyanánt magához vett... Sajnos a nézők jelentős számának egyéb elfoglaltsága akadt, így összesen 78 ezer néző drukkolta végig a csatát, picit többen voltak a BékElf drukkerek, ennek később még lesz szerepe, de ne rohanjunk a dolgok elébe...
A sorsolást a BékElfek nyerték, így az MSÜ védekezéshez állít. Kirúgást követően a már említett éljenző BékElf szurkolók miatt egy újradobási lehetőséghez jut a hazai csapat. Gandalf annak rendje és módja szerint összeszedi a labdát, szépen kialakítják körülötte a zsebet, elindul a felezővonali adok-kapok. Alfred hozza a formáját és első ütésével KO-ra küldi a SötétElfek dobóját. Elwood is ütésre emeli ágait, de elfelejtette, hogy a meccs előtt a csapattársak gyerekei hintáztak rajta és nem akasztották le ágai közül a hintát, így a kötélbe gabalyodik és hasravágódik... Azonnal akcióba lendülnek a sötétlelkűek és az alapvonal közelébe lopakodó Golradirra rohamot intéz Boszi Beanre és bár komolyabb sérülést nem okoz neki, de sajnos a meccs végéig már nem tud a pályára lépni... Megint mi jövünk, de csak komótosan mozog előre a zseb, egyedül a szokásos elfjáték szinesíti a kört, Gandalf Gonzalónak passzolja a labdát, de ő visszaadja Gandalf kezébe azt...
A harmadik kör máris meghozza a BékElfek első TD-jét. Oliver lefordul 2 őrzőjéről, lesétál az alapvonalig és várakozik a passzra. Gonzalo kitakarítja Gandalf mellől a sötétlelkű elfet, hogy Gandalf Algor kezébe tudja adni a labdát, aki elszalad a résen és Olivernek passzolja a labdát, így igazi elfjátékkal szereztük az első TD-t. A nemesebbik elfszurkolók hullámozni kezdenek...
A sötételfek felállnak támadni, majd akciójuk harmadik körében (a meccs ötödik körében) elhibáznka egy kézből-kézbe adást. Alfréd rohammal takarít utat a labda felé, Alvin egy cselsorozat végén több sötételf gyűrűjében felveszi a labdát, majd passzolni készül... Ám figyelmetlen volt és nem látta, hogy Monszun, a 7-es számú MSÜ játékos csak erre várt és kinyújtva addig bújtatott hosszú kezét, lehúzza a labdát... Pedig mennyire gyönyörű akciósor volt... Azonban az MSÜ szurkolók nem sokáig örülhetnek, mert Pszihó az MSÜ rohamozója megpróbálja erőfölényből megütni Alfrédot, aki azonban elhajol az ütés elől és visszakézből KO-ra üti őt. A labdát Algor kiveri Monszun kezéből, és ezzel egy viccbe illő kálvária veszi kezdetét. A labda úgy pattog a játékosok között, mintha nem is elfek mérkőznének elfekkel. Senki se tudja elkapni a labdát. Mikor megállapodni látszik a labda, akkor egy újabb ütéstől az egyik sötételf ráesik a labdára, ami újra belekezd ámokfutásába, és számtalan játékos kezei közül végülis a felezővonalnál felálló MSÜ támadósor mögött esik le a fűre. Alfréd Profit, az MSÜ egyik sokra tartott rohamozóját kitolja a közönség közé, de figyelmetlen volt és a saját közönsége irányába tolta, így azok horzsolásait bekötözve a kispadig kisérik őt. Algor megkisérli felvenni a labdát, de sikertelen a kisérlet és visszapattan az MSÜ támadósor mögé. A sötételfek kisérletig sem jutnak el a labdafelvételig, így újra a BékElfek vezetőedzője törheti a fejét, hogy az első félidő utolsó körében hogyan tudná az előnyt növelni. Gonzaló megpróbálja megütni a Boszit, de csak odébbtolni tudja, aki rátántorodik a labdára és továbbpattintja. Alvin levállik a védőjéről, majd a Boszi lábai mellől felkapja a labdát és olyan sprintet vág le, hogy az MSÜ szurkolók is elismerően néznek utána. A 2:0-ás vezetés birtokában picit megnyugszani látszanak a NemesElf trénerek. Még egy utolsó kör erejéig felállnak a sötételfek, de csak az alapvonalnál árválkodó 3 játékost küldik földre, más már nem történik a félidőben. Igaz ennél a kirúgásnál eleredt az eső, ami már a meccs végéig el se állt, így a szünetben még zuhanyozni se kellett :D
A második félidőben is kiütközött a nemeself szurkolók vére és rögtön a középkezdésnél egy kővel fejbedobják Kisdobost, aki 5-ös erejével ijeszgette eddig a BékElfeket, demost hasonfekve számolgatja a fűszálakat, amíg csapattársai támadnak. A BékElfek szépen lépegetnek hátra, lassítják az MSÜ támadását, igyekeznek minél több időveszteséget okozni nekik, hiszen látszik, hogy kapkodnak, 2 TD-t kellene elérniük a hosszabítás eléréséhez. Hátrálás közben igyekeznek ütőtávon kívül maradni, de a rettenthetetlen Zúzó szembeszáll az 5-ös erejű Alfréddel és KO-ra üti a harmadik körben. A negyedik körben Monszun Napoleont tolja az MSÜ szurkolók közé, de ők se tudnak sérülést okozni neki, így a kispadon várja, hogy kimenjen a labda és újra pályára léphessen. Szépen sikerül lassítani a játékot, igaz a Boszi extra lépése se sikerült, így megint csak nyertünk egy kis időt. A hatodik körben Old Surehand dobó mivoltát meghazudtolva beszalad és TD-t ér el.
A BékElfek a hátralévő három körben a labdatartásra rendezkednek be, szerencsére okosan gondolkodva hátul zsebet alakítanak ki, mert Gandalfnak, a világhirhedten ügyes dobónak is kicsúszik a kezéből kétszer is a nedves labda, amikor fel akarta venni a földről. A sötételfek erőtlen kisérlettel megpróbálnak a labda irányába helyezkedni, de Boszi már megint extrát vét. Gandalf végre felveszi a labdát és besétál az erős zsebbe. Alvin rohamot indít, hátha az utolsó előtti körben olyan pozícióba tud helyezkedni, hogy még egy TD-vel meg tudja hálálni a zuhogó esőben is kitartó nézők buzdítását, de sajnos megcsúszik az ütés pillanatában, így biztos, hogy mi már nem tudunk újabb TD-t elérni. Az MSÜ utolsó körében Poison Ivy, a másik boszorkányelf egy elkeseredett rohamra szánja el magát, de nem sikerül 3 zónába becseleznie magát, így a zseb szélén hanyattvágódik. BékElfek az utolsó körükben egy kis örömpasszolgatást rendeznek, így feltéve a koronát a mai mérkőzésre és fricskát mutatva a még mindig zuhogó esőnek.
Akik kilátogattak, azok egy akciódús, de szinte sérülésmentes csatát láthattak, amelyből nem hiányoztak a meglepő akciók, a leglehetettlenebb helyzetek...
Ezúton GRATULÁLUNK az MSÜ vezetőedzőjének, Emericnek, hogy megpróbálta megnehezíteni a Kupagyőzelmünket, de a várakozások ellenére nem tudott meggátolni minket, hogy az Apokalipszis Lovasai és a Grom'gol-i Zöldfülűek mérkőzés győztesét vígasztaljuk majd a döntőben a tőlünk elszenvedett vereségért... :D
Azt hiszem tudósítónk túl sokat vett be az önbizalom tabblettából...